Hogyan kerül a Sztárcsinálók Újpestre?

Az UP rendezvénytér vezetősége látta a korábbi előadásainkat, a Vámpírok bálja, a We Will rock You és a Sakk című musicaleket. Felismerték, hogy értékteremtő munkát végzünk, s úgy döntöttek, befogadnak minket. Mi ezért nagyon hálásak vagyunk, mert a hozzánk hasonló, kőépülettel nem rendelkező független színházaknak sokszor nagyon nehéz olyan helyet találniuk, ahol tartósan játszhatják a darabjaikat, így szinte lehetetlen előre tervezni. Külön öröm, hogy az előző és az új önkormányzati vezetés egyaránt támogatja a Sztárcsinálók újpesti színpadra vitelét.

Mit kell tudni a darabról?

Ez volt az első magyar rockopera, amelyet Várkonyi Mátyás és Miklós Tibort írt. Az ősbemutatót 1981 augusztusában tartottuk az 1980- ban alakult rock Színházban, melynek egyik alapító tagja voltam. Az előadás elsöprő sikert hozott. Nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást. A társulat megszűnése után több vidéki színház is műsorára tűzte.

A Rock Színház annak idején legendás volt. Miért szűnt meg?

A legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem volt állandó helyünk. Harminckét külön- böző játszási helyet számoltunk össze. A tár- sulatot végül az operettszínházhoz csatolták, 1997-re aztán meg is szűnt. A musical- és rockoperajátszást – a West End-i mintát követve – ezzel a csapattal meghonosítottuk Magyarországon. Még a prózai színházak is követték példánkat, s elkezdtek zenés darabokat játszani. Nem adtam fel, elhatároztam, hogy magánszínházat csinálok. Komoly inspirációt adott, hogy 1997-ben, amikor Bécsben meg- néztem a Vámpírok bálja című musicalt, olyan minőségű összművészeti produkciót láttam, amit mindenképpen el akartam hozni a magyar közönségnek is. Sikerült a darab jogait megszerezni több év eltelte után, és 2007-ben be is mutattuk a PS Produkcióval. Az eredeti roman Polanski-rendezés csapatát hoztam Magyarországra, köztük Dennis Callahan koreográfust és Polanski alkotótársát, Cornelius Baltust.

A Sztárcsinálókat azonban most Szen- te Vajk állítja színpadra.

Igen, ő az első magyar rendezőnk. Szente Vajk izgalmas, új felfogású Sztárcsinálók-elő- adást visz színre. Komoly munkát fektettem az elmúlt években a minél tökéletesebb, magasabb színvonalú musicaljátszás megteremtésébe, számos workshopon vettem részt, a műfaj legnagyobbjaival ismerkedtem meg, és rengeteget tanultam tőlük. Ennek a tudásnak a birtokában sikerült olyan értéket teremteni, ami Bécstől londonig mintául szolgál. Az előadóművészeti tao megszűntetése a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozott minket, de nem adjuk fel. Pláne, ha találunk olyan partnereket – mint itt, Újpesten – akik hisznek bennünk és a munkánkban.

A Sztárcsinálók több mint két évezreddel ezelőtt, a Római Birodalom fénykorában játszódik. Mi lehet a mondanivalója a 21. században?

Ez egy örökérvényű történet. Újra meg újra feltűnnek olyan, kezdetben akár tehetségesnek, rokonszenvesnek tűnő figurák, mint a főszereplő, Néró, aki később gátlástalan gyilkossá, zsarnokká válik. Ennek a veszélyére mindig, minden korban emlékeztetni kell az embereket. Ugyanakkor nem az a célunk, hogy történelmi vagy erkölcsi leckét adjunk a nézőknek hanem mindenekelőtt élményt.

Meddig lesz műsoron Újpesten a Sztárcsinálók?

A premier február elsején és másodikán lesz, két szereposztásban. Az egyikben Szemenyei János, a másikban Cseh Dávid Péter játssza Nérót. Hetedikéig nyolc előadás lesz, azután minden hónapban blokkokban játszunk. Összesen két évre kötöttünk szerződést, de remélem, lesz folytatása is az együttműködésnek. Nagyon megszerettük Újpestet és a rendezvénytér jó hangulatú épületét. Úgy érezzük, új otthonra leltünk.