Megnyitotta kapuit az UP, azaz az Újpesti Rendezvénytér. A Bun Zoltán által tervezett egyedülálló kulturális helyszín ismeretterjesztő programokkal, kiállításokkal kíván csatlakozni Budapest kulturális életéhez.

A rendezvénytér az új Újpesti Piac épületében található.
– Ma ez kuriózumnak számít, de valójában egy régi hagyományt élesztünk újjá azzal, hogy nálunk a város legnagyobb, központi terén egy épületben lehet élelmiszert vásárolni és kulturális rendezvényeken részt venni – mondta egy korábbi interjúban a polgármester.

A név, azaz az UP egyszerre több dolgot fejez ki. Egyfelől az Újpest szóból származik, ugyanakkor a XXI. század fiatalos, trendi, modern világához is tartozik. Az UP angolul azt jelenti, hogy fel, és mint azt Wintermantel Zsolt elmondta, a kerület vezetése felfelé tekint, felfelé törekszik. Na, és nem utolsósorban a rendezvénytér központja az új vásárcsarnok tetején működik, erre is utal az UP elnevezés.
Különlegesség, hogy a jövőben nem kizárólag az épületben lesznek programok, hanem a Szent István tér új részein is, amelyek csak később készülnek el.

A vásárcsarnok fölötti szintekre egy promenád vezet majd, ott és lent, a téren is rendszeresen lesznek programok. Az UP – Újpesti Rendezvénytér tehát komplex intézmény lesz, amely a Szent István téren belső és külső programok helyszíneként működik. Most egyfajta próbaüzem vette kezdetét, hagyományos kulturális programokkal. A jövő év elejétől aztán fokozatosan beindulnak a nagyobb szabású rendezvények is. Mivel a téren az új vásárcsarnok megnyitása után még legalább egy-másfél évig zajlik az építkezés, a rendezvénytér igazán csak akkor lesz teljes, akkor tudja betölteni összetett funkcióját, amikor befejeződik az építkezés, és az egész tér elkészül.

Heisenberggel debütál a rendezvénytér színházterme

Az egyfelvonásos előadás Heisenberg német fizikus, a határozatlansági reláció elvének megalkotója után kapta a címét. A történet egyszerű, mégis zseniális: egy nő és egy férfi kapcsolatáról szól. A darab két magányos ember meséje, akik egymásra találnak és újra fellángol köztük a rég elfeledett szerelem. A fergeteges darab két zseniális szereplője az újpesti születésű Benedek Miklós és a csodálatos szépségű színésznő, Ullmann Mónika.

A művészeknek ez az első közös darabjuk, ám már a bemutató előtt is jól ismerték egymást: Benedek Miklós a főiskolán tanította, a József Attila Színházban pedig rendezte a színésznőt. Kettejük szórakoztató, egyszersmind mély és tartalmas előadása kortól függetlenül minden nézőnek sok meglepetést tartogat. Ám ezt mindössze egyszer, október 5-én láthatja a közönség az UP-ban.

/Forrás: https://www.lokal.hu/2018-09-megnyilt-az-up/ /